Harka Sára: Könyvajánló: Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni – Napló

Gyarmati Fanni egy gyorsírásos naplóban örökítette meg házasságának éveit a költő
Radnóti Miklóssal. A bejegyzéseket gyakran esténként, elalvás előtt körmölte le sietősen.
Ezeket Miklósnak szánta, hogy idős korukban visszanézhessék, mikor mi történt velük, ám
ezeket Miklós sosem olvashatta, az idős kort csak egyikük élte meg.
Fanni a napló első bejegyzéseit 1935-ben írta, akkor még huszonhároméves fiatalként
készült az esküvőjére szerelmével. Az évek alatt betekintést nyerünk magánéleti, családi és
anyagi problémáikba, Miklós költői karrierjének nehézkes alakulásába, Fanni mindenről teljes
nyíltsággal és őszinteséggel beszél. Olvasóként megrendítő látni, milyen hányattatott sors
jutott nekik, és a valódi csapás akkor jött, mikor Miklóst zsidó származása miatt
munkatáborba vitték. Az olvasó összeszorult szívvel és könnyekkel küszködve szemléli azt a
kilátástalanságot, amiben a fiatal pár élt, egymástól elválasztva. Alig pár látogatás, találkozás
jut nekik, kínzón vágyakoznak egymásra és a világ rendeződésére. A levelezés marad nekik,
és Miklós sorra küldi haza a költeményeit is Fanninak, az ő legfőbb irodalmi kritikusának. A
költő verseit egészen más szemmel látja az ember, hogyha érti, mi állt mögötte. Majd a
levelek Miklóstól elmaradnak, és többé nem hallunk felőle.
A napló utolsó két éve alatt Miklós már halott, de Fanni még nem tud róla. Nap mint nap
szörnyű gyötrődések és fájdalmak közepette, de reménykedve várja haza őt. Míg eljön a nap,
hogy azonosítania kell egy holttestet, és megkapja Radnóti Miklós megmaradt csomagját: egy
notesz a költő utolsó, ragyogóan tiszta kézírású verseivel, a Levél a hitveshez vers mellett
pedig Fanni fényképe.
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni, miután megtudta, hogy már két éve megözvegyült,
hallgatásba burkolózott. Még hetven évet élt, egyedül, a Miklóssal közös lakásukban, sosem
ment újra férjhez. E hét évtized alatt megélte, hogy Miklós tehetségét, költészetének
nagyságát felismerjék, hogy utcákat és iskolát nevezzenek el róla, iskolai tananyaggá váljon.
Ám Fanni maradt, aki volt: egy egyszerű tanárnő a nyilvánosságtól elzárkózva. Hiába
ostromolták felkérésekkel, sehol sem szerepelt, nem adott interjút, és nem beszélt a férjéről.
Utolsó éveit a napló rendszerezésével töltötte, és meghagyta, hogy csak halála után jelenhet
meg. Így maradt ránk ez a lélekemelő és megrázó csoda, ez az irodalomtörténetileg is nagy
jelentőségű mű 2014-ben.
A napló betekintést nyer a házaspár magánéletébe, mélyebbről megismerhetjük általa
Radnótit (Fanninak csak Mik vagy Mikkancska), a tiszta lelkű, törékeny, tehetséges művészt, és Fannit (Miklósnak csak Fifike), az erős akaratú, céltudatos, rendkívül kritikus, mégis
odaadó és sírig hűséges feleséget.
A napló remek korrajz: hiteles képet fest az akkori kávéházi és művészeti életről,
megjelenik benne többek között József Attila, Szerb Antal, Weöres Sándor és Babits Mihály
is. Később pedig a munkaszolgálat, a holokauszt húsbavágó valóságával szembesülhetünk
hiteles forrásból olvasás közben.
Nem könnyű olvasmány, de megéri. Az ember zokog és kacag, az utolsó lapok után pedig
örökké magával cipeli az ürességet, és a kérdést, hogy: Miért? Miért jutott nekik ilyen sors,
ilyen vég, mikor sokkal egyszerűbb életet érdemeltek volna?
Mégis felemelő olvasmány, arról, hogyan lehet erőben és hitben kitartani az élet
gyötrelmeiben, és egymás mellett. Az emberben olvasás közben hála bugyog fel, többre
értékel mindent, ami neki adatott, és azokat az embereket, akik mellette vannak. Ezt a
kétkötetes művet szeretettel ajánlom minden olyan olvasónak, akit elborítanak a nehézségek,
nem lát kiutat az élet viharaiból: ez a napló átformálja a szemléletedet, az élethez való
hozzáállásodat, és a lelked is gazdagabb lesz a megkapó szépsége, egyszerű tisztasága által.